Olasz mese: A hollók bírája

Élt egyszer réges-régen egy kereskedő a fiával, Dzsovannival, egy Nápoly melletti kis faluban. Dzsovanni értelmes, ügyes legényke volt, s nagyon szerette a madarakat. Iszákját mindig teletömte kenyérmorzsával és kendermaggal, s az erdőben szétszórta a fák alatt. A madarak is megkedvelték a szolgálatkész, szerény fiút, köréje telepedtek, a vállára ültek, és a fülébe csicseregtek. Addig-addig tanítgatták, amíg Dzsovanni valamennyi madár szavát és beszédét megértette.

Történt egy ősszel, hogy távoli útra indult az apa, s a fiú vele ment. Negyedik napja vitorláztak már a nyílt tengeren, amikor a hajó korlátjánál két sirály vijjogására lettek figyelmesek. Dzsovanni gondokba merülve hallgatta őket. Édesapja kíváncsian megkérdezte tőle:

-      Miről beszélgetett ez a két sirály?

A fiú a vállát vonogatta, és nehezen szólalt meg. Végül sóhajtva ennyit mondott:

-      Arról fecsegtek a madarak, hogy rövidesen magas polcra emelkedem, és eljön egy nap, amikor te öntöd a vizet a kezemre, anyám meg a törülközőt tartja.

Éktelen haragra gerjedt erre a kereskedő. Haragjában meglökte a fiút, az megcsúszott, és beleesett a tengerbe.

Történt azonban, hogy egy másik kereskedő is éppen arra vitorlázott, és kimentette a hullámokból a félig alélt fiút. Magával vitte egy távoli országba, ahol a király szolgálatába kellett lépnie. Amikor megérkeztek, a király nagy búsan fogadta őket. Ugyanis három holló állandóan ott körözött a feje fölött, s bármit tett is, nem tudott megszabadulni tőlük. Mindenütt a nyomában voltak, és még ha lefeküdt aludni, akkor is ott károgtak az ágya fölött egész éjjel.

Dzsovanni beszédbe elegyedett a hollókkal. Megtudta tőlük, hogy csak azért járnak állandóan a király nyomában, mert szeretnék, ha igazságot tenne közöttük. Szeretnék, ha eldöntené, hogy kit illet közülük a hollókirályság. Amikor ezt a király meghallotta, valósággal újjászületett. Egy pillanat alatt visszanyerte régi jókedvét, és a legidősebb, legtapasztaltabb hollót nevezte ki a hollók királyává. A serék Dzsovanninak pedig nemcsak a fél királyságát, hanem még a lánya kezét is felajánlotta. Így aztán, miután a király már öreg is volt, Dzsovanni lett az örököse, és az új király is egyben.

Bölcs uralkodása idején, egy nap két koldus érkezett a királyi palotába. Dzsovanni azonnal felismerte bennük szüleit, ők azonban nem ismerték fel benne fiukat. Meghívta őket vacsorára, s miközben kezet mosott, a férfi ott állt mellette, ő töltötte önszántából kezére a vizet, az idős asszony pedig a törülközőt tartotta.

Dzsovanni nem tudta tovább magába fojtani örömét, és boldogan borult szülei nyakába. Azóta is ott élnek együtt, s ha csak tehetik, hallgatják a madarak beszédét, hogy a világ távoli tájáról mit tudnak mesélni.

/Ford.: Végh György/