William Wordsworth: Volt egy fiú

Volt egy fiú: jól ismertétek, óh
Winander szirtjei s szigetei:
- este, mikor, kelve-nyugodva, az
első csillagok mozdultak a dombok
szegélyén, gyakran állt a csillogó
tó partján, vagy fáitok alatt,
s ujjait kulcsolva, két tenyerét
összetapasztva s szájához emelve
keze hangszerén huhogott a halk
baglyok felé, remélve, hogy azok
felelnek neki. - És feleltek is
a vízi völgyön át, huhogva, és
elnyujtottan, s remegő hurrogással,
és rikácsolva, s a visszhang vigan
ujrázott és ujrázott: boldogító
hangverseny! S ha szünet következett
s kárbaveszett minden művészete:
akkor, időnkint, mig figyelt a nagy
csöndben, a rezzenő meglepetés
egészen a szivéig vitte a
hegyipatak hangját: vagy a látható
tér hatolt bele észrevétlen, az
ünnepélyes látvány, a szirtek és
erdők, és az a bizonytalan ég
a kék tó mozdulatlan kebelén.

Ezt a fiút elvitték, messze: és
meghalt, korán: alig mult tizenegy.
Gyönyörű a völgy, ahol született
s élt: a falusi iskola felett
egy sziklás lejtőn áll a temető:
s ha nyár-estéken utam arra vitt,
azt hiszem, jó félóra is lehet
a sok perc, amit ott töltöttem, némán, -
nézve a sírt, amelyben feküszik.

/Ford.: Szabó Lőrinc/