Páskulyné Kovács Erzsébet: Naplemente

A felhő a napot darabokra tépte.
Olyan volt, mintha most folyna ki vére.
Olyan volt, mint egy nagy piros virág,
mi hervadás közben hullatja szirmát.

Követte szemem, míg eltünt egészen,
hogy új fénnyel keljen fel egy másik földrészen.
Itt őszi alkonyat, ott talán tavasz van?
Új gyümölcsök érnek a napsugarakban.

- Alig vesszük észre, hogy ilyenek vagyunk,
a következőknek míg életet adunk.
Hervadunk szép lassan, pusztúl sejtünk része,
s jön életünknek végső naplementéje.