Nyugovóra tért a ház, hangok hullámzanak csak:
Lábak neszeznek és ajtók halkan csukódnak:
mindenki ásít, csak óránk tikktakkja éber.
Kint most az éjszakában ősz-szagú homály van,
halkan suttogó fák – s a park túlsó feléről
kutyák vonítanak, hangjuk csengő harangszó:
s a hold előtt tudom, hogy felhők játszadoznak:
mely rőten kel fel éppen. Kócsagok civódnak
a tó mellett, és huhogó baglyok libegnek
az erdőből az érő zabtáblák fölé.
Aludni vágyom: a gondoktól messze úszom,
s álom-szerű napom tovább építgetem:
zene szólt…lent egy ragyogó fehér szobában,
valaki dalt dúdolgatott egy katonáról,
egy-két órája tán s a dal majd nemsokára
már régi „tegnap éji” lesz és most a szépség
suhan át lelkemen, tűnt húrok szelleme,
mely annyi fényt gyűjt össze mindig álmaimban,
hogy volt bajtársaim arc-éle villan egyre:
itt is, meg ott is egy-egy napsütötte arc.
Már félig álomban…kutyák…és kócsagok…
szeptember kint az éjben…az ismert világ…
Minden halványul…és a boldog békébe ringat…
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése