Túrmezei Erzsébet: Nekem az élet...

Most a tavasz dalára hallgatok.
Körülölelnek könnyű illatok:
a föld szaga, az édes sarjadás.
Közel a húsvét, a feltámadás. -
Tavasz bolyong most erdőn, réteken.
Dalol az életről, dalol nekem.
Útjára lenge barkaág hajol.
Az életről, az életről dalol.
A légbe' hangok halk hulláma ring:
"Az élet álmaink és vágyaink...-
Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk.
Az élet sóhajunk és bánatunk..."
A légbe" hangok halk hulláma zúg.
Tavasz dalol...a dala oly hazug.

Ajkamon könnyű halk mosollyal én
állok rügyet fakasztó reggelén
a földszagú idegen dal felett
és Jézus, Életem, köszöntelek.
"Nekem az élet"? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
"Nekem az élet Krisztus!" Ő elég.
Színed, virágod, terved, vágyadat:
tavaszi föld, a szívem megtagad.
Földszagú dal, zenghetsz a réteken,
én megtagadlak! Más az énekem.
Lelkemre hullnak fények, sugarak.
Megyek a kéklő, tiszta ég alatt,
utamra hajlik barka, mirtuszág,
és zengem én az Élet himnuszát,
az Életét...az Úrnak Krisztusát.