Vítezslav Nezval: Strófák Prágáról

Nehéz, Prága, nehéz elhagyni téged,
nem látni a Hradzsint s a Miklós-templomot.
Fecskéd, ki félve a hűvös szelek közt forog,
a tornyot, hová mindig nyárra tér meg

és amivel nem tudtam még soha betelni:
tág tájak képét a petríni utakon,
a Moldva tükrét ahogy a fény belengi,
mint a halbőrt, melytől kicsit undorodom,

ablakaid, cserepeid, üvegeid, toronyló
utcáid - arcomat viseli minden ember itt,
öreg tetőidet, melyekhez nincs hasonló
s még inkább fülemben visszhangzó verseid.

Harangod hallaná az ember még egy
percig, mikor füle már szavadra süket.
Nehéz, Prága, nehéz elhagyni téged.
Újra élnék érted s meghalok nélküled.

/Ford.: Orbán Ottó/