Dsida Jenő: A kis patak meséje

Édesanyámnak

 

Valaha régen pattogott a tűz,
S mi ott ültünk a kályha mellett.
Kékszemű, kicsi, szőke fiu voltam...
Karodba fogtál,
Meséket mondtál...
Be szép is volt az
És milyen kár, hogy kialudt a tűz!

Most hát cseréljük meg a szerepet!
Anyám,
Most én leszek hát,
Ki mesét mond neked
És te figyelsz reám,
Ugye meghallgatsz? Rövid lesz nagyon.

- - - - - - - - - - -

Egy kis patak
Elhagyta forrás-helyét,
A zugó, mély rengeteget,
Hol az ártatlan, gyermeteg boldogság
Fehér szellője simogatta arcát:
Elhagyta anyját,
A gyönyörű, a szerető hegyet,
Mely önkebléből bocsátotta ki:
Menj élni!
Elhagyott mindent, ami régi
És ment a kis patak,
Ment-élni!...

És ugy találta: szomorú az élet - -

Folyóvá dagasztotta az idő,
Hidak ölelték kacér nevetéssel,
Bárkák szelték át, ringó csolnakok,
Vad, száguldó hajók,
Melyekből nóta, zene, csók
Mámoros hangja özönlött ki éjjel
A csillagfényben hömpölygő habokra.
De szomorú volt a folyó
És nem vidult föl láttukon soha!

Ő mindig álmodott,
És hallgatta a fenyvesek zúgását
És vágyott lenni ujra kis patak,
Akit beszélni tanít az anyja
És puha keblén altató nótával
Ringat el lágyan...
S igy álmok közt ment, ment a folyam,
Mig megérkezett egy messze, messze tájra
Hol kitárt karral várta
A tenger.

És szólt a tenger:
Mióta várlak!
Ez itt a végtelen,
Ez a Boldogság, örök Óceán!
Karomba zárlak,
Csókokba fojtlak,
Csak felejtsél el minden bánatot,
Minden bohókás gyermek-álmot,
Ami tán mostanáig
Az életedet megkeserítette!
Jer hát lihegő, vágyó keblemre,
Jer, légy vidám!

Ment a folyó.
Nagyon lassan és nagyon szomorúan ment,
S az öröklétben halkan elvegyült...
Boldog lett? nem lett? Nem tudom.
De a hajósok messze tengeren
Vihardulásos, szörnyű éjszakákon
Most is hallanak egy bús, síri hangot,
Amint átkozza a gonosz Időt,
S amint panaszos, fájó zokogással
Jajdul fel:
Anyám!
Miért is kellett tőled elszakadnom?!
Én édes, jó anyám!...

- - - - - - - - - - -

Lám, vége van.
Milyen furcsákat mesélek is én!
Mondd csak, anyám,
Mondd, tetszett a mesém?
Az én bolondos, szomorú mesém?...

Máskor talán majd vigabbat mesélek
És okosabbat!