Dutka Ákos: A Kárpátok dala

Míg áll a Kárpát büszke gránitorma

s fiút fogannak rab magyar anyák,

tekintsetek az örök csillagokra

s daloljátok a Kárpátok dalát:

a bérc örök, s a rabló bűn múlandó,

gránithatárt itt istenkéz emelt,

mit megcsúfolhat millió halandó,

de földi törvény nem dönti e pert…

Földeinket bár rablók cibálják –

örök határunk mégis csak a Kárpát.

Míg áll a Kárpát büszke gránitorma –

és délre folynak onnan a folyók,

hegyek szivének kincsét ide hordva,

érett kalászért küld cserébe sót.

Gránitkart, mely földünk ölbe fogja,

örök ölelésre istenkéz emelt,

kit megcsúfolhat millió halandó,

de földi törvény nem dönti e pert,

földeinket bár rablók cibálják,

örök határunk mégis csak a Kárpát.

E gránitölbe zárt nagy róna hantján

apánk csontjából terem a kenyér,

anyánk csókjának ize él a magván,

e szent magon, mely mindennel felér.

E gránitölben egy a Sors örökre,

együtt jár telelni innen a madár.

Nincs a földnek oly hatalmú ökle,

ki ős vizeknek új törvényt csinál…

Földeinket bár rablók cibálják,

örök egy várunk mégis csak a Kárpát.