Gábor Andor: Szentivánéj

Virágkupok ülnek a gesztenyefákon
Akác üde fürtjeit ingani látom,
A harmatos ég ragyogó csoda-bolt,
Rajta, aranygomb, fénylik a hold.

A halkan úszó, fülledt levegőnek,
A fának, a fűnek, a földnek, a kőnek,
Az illata édes, az illata fojt:
A vérbe parázna lángokat olt.

Mind, ki beszivja tüdőibe: részeg.
Köröskörűlem izzó ölelések.
Az összelapuló fűszálak alatt
Egymásra borulnak a tűzbogarak.

Az élet, az élet, a vad, tüzes élet
Bezengi zenével a nagy, néma éjet,
Behinti, elönti: megbabonáz
S lihegő szájjal fuldoklik a nász.

Parázs az agyam, lélekzeni félek.
Ó élet, ó élet, bizonytalan élet!
Szédit gyönyöröd s a csúcsodon állva
Szemem káprázva lelát a halálba.