Kováts László: Az aradi vérnap

Felleg száll az égre...köd ül a határra...
Börtönében virraszt siró Magyarország
Kilenc oroszlánja.

Fakó, bús orcával ülnek egymás mellett.
Ha szól valamelyik, hangja fájón reszket.

Nem a halált félik! Csak azért aggódnak:
Ki lesz már védője a megárvult honnak.

Felleg száll az égre...köd ül a határra...
S bús imába mélyed siró Magyarország
Kilenc oroszlánja.

Csak a gaz pribékek, csak azok kacagtak,
Kevélyen hirdetve: vége a magyarnak!

Az aradi sikon faragnak az ácsok,
Visszhangzik az éjben siralmas munkájok.

...Megkondul a harang lassan, virradóra...
Messziről fehérlik kilenc akasztófa.

*

Felleg száll az égre...Köd ül a határra...
Golgotára indul siró Magyarország
Kilenc oroszlánja.

Büszke dac szemükben. Mosoly minden ajkon.
Megáll valamennyi, hogy a honért haljon.

Perg a dob...zeng a kürt. Szól a parancs: rajta!
S utólszor sóhajt föl a haldoklók ajka.

...Megállott a felleg. Lenézett a földre.
Villámos szeméből kicsordult a könnye.

De a magyar felkelt megásott sirjából.
Háborgó szivében pokol tüze lángol.

S megfeszült izommal, harcrakészen várja:
A nagy megtorlásnak, szabadság napjának
Mikor üt órája!