Gábor Andor: Tűz mellett

A bánat ült a szívem szürke padján
És sírni, sírni halkan invitált:
Rossz életemnek sárga sivatagján
Az éj nyirokja lassan szétszitált.

S tüzet gyújtottam, szép szerelmi máglyát,
Mert fázom, Édes, és fáradt vagyok:
Elélt, alélt multam hervadt virágját
Mind rávetettem s most a tűz ragyog.

Mi értékem volt, mind beledobáltam,
Talán nem is sok. Mégis: mindenem.
S mellette gunnyasztok, halottra váltan:
Már nincsen mit lángjára hintenem.

A csörgősapkám nagy lánggal elégett,
A némaságom is lobot vetett.
De nem szerez neked gyönyörűséget,
Te nem vagy itt, te nem érezheted.

Ha itt volnál, egem kicsillagoznád,
Rámsimogatná kis kezed: ne félj!
De messze vagy: a csókom útja hozzád
Oly végtelen, mint egy álmatlan éj.

Te messzebb vagy tengerbe hunyó holdnál,
Midőn fölötte hullám összecsap.
Te messzebb vagy a lesznél és a voltnál,
A boldogság van ilyen messze csak.

Más énekelné szóval-gazdagabban,
De én csak szimplán mondom e regét:
Hatalmas tűz égett a sivatagban
És senkinek sem adta melegét.

Ó, milyen kár az ilyen tüzekért.