Egy apának meg egy anyának volt egy
fia. A kisfiú nagyon szeretett a víz szélén játszadozni. Akárhogy ügyeltek rá,
folyton csak a tó partján találták. Anyja ráparancsolt, hogy ne játsszon a víz
szélén, mert belefulladhat, az apja elnáspángolta - de nem használt semmi.
Akármi került a kisfiú kezébe - kanál, sótörő, mozsár, sapka, cipő -, minden a
vízbe került, hadd ússzon!
Szülei végre belátták, hogy sehogy
sem tudják elszoktatni a fiút a víztől. Legyen hát tengerész belőle.
Az apja tanítómestert keresett a
fiának. Egy öregember kezdett járni a házhoz, az tanítgatta a fiút mindenféle
tengerésztudományra. A fiú szívesen tanult, s az öregember nemsokára azt
mondta:
- Nincs már mit tanulnod tőlem.
Mielőtt elbúcsúzott volna, egy
kötelet adott a fiúnak. Három csomó volt a kötélen. Lelkére kötötte
tanítványának:
- Bár ismered már a szeleket, a
tengereket és a világtájakat, de az még nem elég egy jó tengerésznek. Ezért
adom neked ezt a háromszor megcsomózott kötelet. Amíg a kezedben tartod, minden
tenger és szél ura leszel. Ha szélcsend van, akkor old ki az első csomót. Akkor
jó szél támad. Ha a másodikat kioldod, vihar kerekedik. Ha pedig a harmadikat
is kibogozod, lecsöndesíted a tengert.
Azzal útjára indult az öregecske, a
fiatal tengerész pedig nekivágott a tengernek. Társai nem győztek csodálkozni:
a fiatal kapitány mindig jó széllel hajózott. Egyetlenegyszer sem rontott rá
tengeri vihar, sem más szerencsétlenség nem érte útközben.
Egyszer a király székvárosa partján
kötött ki az ifjú tengerész. Sok útra kész hajó horgonyzott a kikötőben. De
amint a mi kapitányunk kikötött, és kioldotta a harmadik csomót, a tengeren
hullám se rezdült, a szárazon pedig nyárfalevél se moccant. A hajók kénytelenek
voltak a kikötőben vesztegelni.
Várakoztak egy napig, kettőig, de a
szél csak nem támadt fel. A tengerészek nagyon elkeseredtek, de leginkább a
király fia. Aznap kellett volna áthajóznia a tengeren a mátkájához, a
szomszédos birodalom királykisasszonyához.
Minden ígért annak, aki átviszi a
tengeren. Az öreg király meg a fele birodalmát is felkínálta, ha akad valaki,
aki a fiát eljuttatja mátkájához.
Az ifjú kapitány vállalkozott rá.
A királyfi boldogan lépett a
fedélzetre. A kapitány kibogozta az első csomót, jó szél támadt, s a hajó
sirályként suhant a tengeren. Másnap reggel már meglátta a királyfi a mátkája
palotáját, s éppen az utolsó pillanatban érkezett oda: mással akarták
eljegyezni a királykisasszonyt.
Az ifjú tengerész visszahajózott az
öreg királyhoz, és azt mondta neki:
- Nem kell nekem a fele birodalmad,
mert olyan gyöngyélete egy királynak sincs, mint nekem a hajón.
Az öreg király akkor vendégül hívta
a palotájába. Volt az öreg királynak egy csodaszép lánya. A kapitány csak
néhány napig akart a palotában maradni, de amikor a királylányt megpillantotta,
egy csepp kedve sem volt továbbhajózni.
Egy nap leánykérők érkeztek a
palotába. Az a király küldte őket, aki egy megközelíthetetlen szigeten lakott.
A királylánynak azonban megtetszett az ifjú kapitány, és kikosarazta a kérőket.
Azok nem mutattak haragot, csak azt kérték, hadd háljanak meg a palotában, mert
éjjel veszélyes a tengerre szállni.
Reggelre azonban hűlt helyük volt.
Éjszaka elszöktek, és magukkal ragadták a királylányt is.
A vén király egészen megőszült bánatában.
Jól tudta, hogy sohasem láthatja viszont a lányát. A szigetet, ahová vitték,
magas hegyek veszik körül, és hegyes sziklanyársak meredeznek a víz színe
alatt. A mi kapitányunk mégis elhatározta, hogy megmenti a királylányt.
Amikor hajója a sziget közelébe ért,
a szigetlakók nyomban felvonták vitorláikat, és ellene indultak. A kapitány
azonban megparancsolta legénységének, hogy dobja le a horgonyt.
És amint az ellenséges hajók a víz
alatti sziklák közelébe értek, az ifjú kapitány kioldotta a kötél második
csomóját. Egy szempillantás alatt iszonyatos vihar kerekedett: roppant hullámok
száguldottak és porlottak szét, recsegtek-ropogtak az ellenséges hajók árbocai,
jajveszékeltek az emberek...Hányták-vetették a kapitány hajóját is a hullámok,
mint a dióhéjat. De a horgony erősen tartotta.
A kapitány egy idő múlva kioldotta a
harmadik csomót, és egyszeriben megjuhászodott a háborgó tenger. A hullámok
elsimultak. Az ellenséges hajóhadnak csak a roncsai és vitorlacafatai úszkáltak
a víz színén.
Legénységével együtt rögtön partra
szállt az ifjú kapitány, hajójára vezette a királylányt, és jó széllel
hamarosan hazaért vele.
Nemsokára lakodalmat ültek. A
kapitány ott maradt a palotában. De időnként felvonta a vitorlákat, és tengerre
szállt. Háromszor csomózott bűvös kötelét mindig magával vitte, és azt
mondogatta, hogy öregkorában majd olyan fiúnak adja, akit kicsinykorától fogva
messzi utakra hívogat a tenger végtelenje.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése