Oscar Wilde: Impression du matin

Az éji Themze kékaranyja
szürkés összhangba olvad át:
a bárka okkeroldalát
habok serege megrohanja.

Már csúszva száll a sárga köd
s házakra, hídra árnyfedélt rak:
Szent-Pál egyháza buborék csak
a nagy várostenger fölött.

Aztán egyszerre kél az élet:
az utca hangja robogó:
egy kis madár a csillogó
tetők honán dalolni ébred.

Egy sápadt asszony egymaga,
halvány haján már napvilág jár,
haboz a végső gázvilágnál:
a szíve kő és láng az ajaka.

/Ford.: Babits Mihály/