Oscar Wilde: Madonna mia

Liliomlány, nem e földnek való,
fülére húzott barna lágy hajakkal,
a csóktól fénylő összevont ajakkal,
arccal, mely nem volt sohse lángoló:

s mint zápor ködjén át a tiszta tó,
könnyes álmoktól nedvedzett szemekkel
keble márványán bíborszín erekkel,
s nyakkal, mely mint galambé, tiszta hó.

S bár ajkamon csak róla van dicsének,
csókolni még a lábát sem merem,
érezve egy nagy titkos borzadályt.

Mint Dante, oldalán Beatricének
a lángos oroszlán alatt megállt
s az arany lépcsőt látta hirtelen.

/Ford.: Babits Mihály/