Pietro Metastasio: Arietta a "Semiramis"- ból

Fecske, hogyha elrabolva
édes párja mindörökre,
tétován kering, bolyongva
mély erdőből réti rögre,
fészke környékén csapongva
sír az álnokság miatt.
Fényes kútra, tiszta érre
nem száll többé, naptól bújva
árván, mert emlékezése
első szerelmén tapad.

/Ford.: Weöres Sándor/