Szabó Lőrinc: Árnyék

Tóth Árpád emlékének

Egy hosszú-hosszú éve már,

valami titkos akarat

kivette fáradt húsomat

férges kezeidből, Halál.

Egy év. Mégis: jobb, hogy vagyok.

Kislányomat ringatja térdem

s egyre jobban irtózva kérdem:

mi lett volna, ha meghalok?

Egy árny jön, mosolyogva int:

-      „Jobb így!” – s látom, hogy jóbarát –
„ mint szemétredobott ruhát,

-      szétrágtak volna férgeink.”

Aztán felsír: - „Fuss! Jaj, hiába!

Megesznek így is, összerothadt

ócska ruhát!...” – és sírva ott hagy

s én nézek üresen utána.