Már vége lehetne,
már rég akarom,
nem tetszik a mozgás,
csak a nyugalom.
A gyors nap után, mely
űzött, hajigált,
most végigaludnék
kétannyi halált.
Már tán nem is ember,
ami vagyok,
jót, rosszat, ahogy van,
úgy hagyok:
nem öröm az élet,
nem keserüség,
úgy nézem, unom mint
egy idegenét.
Mégis tudom, érzem
uj hajnalomat,
mert sorsom erősebb,
testem okosabb:
ha csügged a lélek
s lehunyja szemét,
nem csügged a test és
dolgozik a gép.
Testembe, jövőmbe
visszavonulok:
virrassz te fölöttem,
őrizz te, titok!
Hernyóban a lepkét
így szövi a báb:
formálj, ha megéri,
formálj te tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése