Ugo Betti: Leány a forrásnál

Egy gondolat kezd bennem fészket rakni:
hol dalolni kell tőle, hol kacagni.
Képemet nézem, víztükörre írva,
fűszálat rágok s elfakadok sírva.

Mert a fűszálat hogyha tépik, enged,
mert a leánynak sorsa az, hogy szenved.

Fut a sebes víz, sodorja az ágat,
szerelem sodorja mind, akire támad.

/Ford.: Rónai Mihály András/