Benedek Elek: Alszik a puszta

Alszik a puszta, mélyen alszik,
Közel s távol egy hang se hallszik:
Temetőkertnek némasága
Borult a havas pusztaságra.

Mikor utólján erre jártam,
A pusztát, haj, de másnak láttam!
Arany kalászok ringtak akkor,
Hangos volt reggel, alkonyatkor.

Öregek s ifjak sorba álltak,
Éles kaszákkal harcba szálltak,
S mit nappal vágtak, holdas este
Énekszóval rakták keresztbe.

Hej, barna képü kun testvérek,
Fekete földetek, lám, mivé lett!
Fehérre vált feketesége,
Oda lett minden ékessége.

Nem, nem, te szép vagy igy is nékem,
Talán még szebb vagy hófehéren.
Szép vagy te élve, szép vagy te holtan.
Igaz kun fajta: csendes, szótlan.

Csendes a puszta, az a népe,
Annál többet beszél a képe.
Elég nekem, ha nézek rája:
Magyar szemnek keblét kitárja.

...Alszik a puszta, mélyen alszik,
Közel s távol hang se hallszik.
Oly szép volt ébren, oly szép holtan...
Igaz kun fajta, csendes, szótlan.