Juhász Ferenc: Csikóellés

Májusi rózsák nyíltak éppen,

bodza bomlott és orgonák,

mikor a ló elleni készült.

Sokszor pihent, döcögve járt.

Pöttöm legényke járatta lassan

virágos réten és dalolt.

Mire fáradtan hazaértek,

az ég kék vállán ült a hold.

Az istállóban, puha almon,

tajték verte ki, remegett,

szuszogtak, fújtak, fekve nézték

szétterült hasú tehenek.

Amikor a kazlak is aludtak,

a göncöl rúdja délnek állt,

a ló megellett. Sokáig nyalta

leragadt szemű csikaját.

Anyja mellett aludt a jövevény,

dunnából kiszakadt pehely, -

sose terült a szalma szebben,

nem aludt így a hó, a tej.

Piros kalappal jött a hajnal,

intett és aztán elfutott.

A csikó fölállt, csomós kis lába

reszketett, akár a habok.

S hogy az ablakon bedugta kék orrát

a reggel, s rájukszagolt,

anyja hasát döfködte vidáman,

hamvas pofával megszopott.

Lombok susogtak összevissza,

tyúkok kotortak, boldogok,

irigységükben elhervadtak

az aranyszirmú csillagok.