Vologyimer hadba vonult a horvátok
ellen. Amikor visszatért a háborúból, megjelentek a besenyők a Szula túlsó
partján. Vologyimer elibük ment, és a révnél találkozott velük. Az oroszok ezen
a parton álltak fel, a besenyők a túlsón, ezek nem mertek a túlsó, s azok az
innenső partra átkelni. A besenyő fejedelem a folyóparthoz jött, Vologyimer
nevét kiáltotta, s azt mondta neki:
- Mérkőzzön meg egy-egy vitézünk. Ha
a te vitézed földre teríti az enyémet, három évig nem viselünk háborút, ha
azonban a mi vitézünk dönti le a tieteket, három évig hadakozunk. - Ezzel
elváltak.
Mikor Vologyimer a táborba
visszatért, hírnököt küldött szét ezzel az üzenettel:
- Van-e a táborban olyan ember, aki
kiállna a besenyő vitézzel?
De senki sem jelentkezett.
Másnap jöttek a besenyők és magukkal
hozták a vitézüket, de az orosz harcosok közül nem állt ki senki. Nagyon
bántotta ez Vologyimert: ezért újból küldöncöket indított a táborba. Ekkor
előállt egy öregember, és ezt mondta a fejedelemnek:
- Négy fiamat én már elhoztam a
táborodba, de a legkisebb még otthon van. Gyermekkorától fogva nem akadt ember,
aki őt földhöz teremtette volna. Egyszer, amikor együtt cserzettünk, én
odanyújtottam neki a cserzett bőrt, hát ő megharagudott rám, és dühében kézzel
tépte ketté az állat hasáról való bőrt.
Amikor a fejedelem ezt meghallotta,
megörült, és a fiúért küldött. Hozzávezették. A fejedelem elmondta neki, mit
kell tennie.
Másnap reggel jöttek a besenyők, és
kérkedni kezdtek.
Vologyimer éjszaka megparancsolta,
hogy az ő vitéze is öltözzék fegyverbe. Reggel már fegyveresen vonultak ki mind
a ketten. A besenyők vitéze igen magas és félelmetes volt. Amikor Vologyimer is
előreküldte a maga vitézét, és a besenyő meglátta őt, kinevette, mert az orosz
legény csak közepes magasságúra nőtt. A két sereg közt lépegetve magához
engedte, összekapaszkodtak. Erősen megmarkolták egymást, és Vologyimer vitéze
karjával halálra szorította a besenyőt, aztán a földhöz vágta.
A besenyők nagy lármával futásnak
eredtek, az oroszok utánuk, aprítva és űzve őket. Vologyimer nagyon örült.
Város alapított annál a révnél, ahol a viadal volt, és Perejaszlavnak nevezte
el, mert az ifjú vitéz neve Perejaszlav tímár volt. Nagy emberré tette őt is,
meg az apját is. Aztán győzelemmel és nagy dicsőséggel tért vissza Kijevbe.
/Ford.: Trócsányi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése