Negyvenötben az aranysárga Sári
túlvékony lábán itt ugrándozott.
Nevettünk rajta, hogy nem tud megállni,
s ügyetlen bájjal táncol, tántorog.
Míg Harmadik Richárdot fordítottam,
játék közben megállt hátam mögött,
és ijesztgetni a sötét lugasban
selymes pofával vállamon bökött.
Negyvenhatban meg Pajkos vihorászott.
Vad csődörcsikó, barna volt, sötét.
Emlékszem két hátsó lábára állt, hogy
Villámmal szembe szegje fel fejét.
Most felnőtt ló lett már szegény. Herélten
és megbékélten húzza a kocsit.
De vasalatlan patával a réten
megint egy új csikó ugrándozik.
Fehér folt homlokán, fekete vessző
a lábai közt. Pejcsikó: Sanyi.
Törleszkedő s hirtelen futni kezdő.
Megáll, visszanéz, úgy hív játszani.
Negyedik nemzedék ez már, mióta
figyelni kezdtem. S hát még a kocák!
Karácsonykor majd nyöszörögve ontja
az új disznó új rakás malacát.
Új borja lesz jövőre a tehénnek.
A változásokban milyen csodás
egyformaság! De ha magamba nézek,
az egy életben mennyi változás!
Mit hiszek abból, amit ma egy éve?
Csalódásom is tűnőbb, mint a hab.
Gondolataim új s új nemzedéke
ágaskodik, s a régibe harap.
Hány élet született meghalni bennem!
Egymásba csapnak gyászom-vígaszom:
csupa halál egyetlen életemben,
s örökélet ugrál az udvaron.
Ó, Valóság, halálos dalu Múzsa!
A lét hétszeres fátyola föd el.
De minden évben újra nő a búza,
és minden évben új csikó szökell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése