Vihar
Sötét víz barlangjává púposodott a mennybolt:
nagy messze már a dörgés sziklákat görgetett:
a szellő borzas röpte suhogó nyersselyem volt,
s hozott enyhén-savanykás, citromhűs ízeket.
Míg meleg hímpor hullt a tört ugar verejtéke
s harmatként gyöngyözött a lóherék homlokán:
s hol sűrű rojtban csüngött az árnyék durva széle,
élénk szirmokkal villant a kéklángú csalán.
A föld a rettegéstől megdermedt, mint a félholt,
egy ferde kés-suhintás - hasadt a levegő,
a villámsúly alatt csattanva tört az égbolt,
s beszakadt, mint egy roppant vas- és üvegtető.
Eső
És már megbolydult nádas vibrált a fergetegben:
foszlékony derengésbe ültetve szálait,
kévét kötött a vízből, s a felszakadt tegez fenn,
őrjöngve záporozta a nyilak százait.
Fürgén, ugrálva pattant az eső árkon, medren
- búgócsigája már a cseréptetőn pörög -,
majd csupaszra vetkezve, amott a zöld füzesben,
aranyló napkendővel lustán törülközött.
Béke
Zápor-itatta lombok nyújtózó, frissült kéje.
Gyönyöre árnak, víznek, ha fecsegve csorog.
A kéjtől fuldokló csíz kristályos fütyölése.
Derűs gyönyörben fürdő gyöngyházszín alkonyok.
Teljesség
Rozmaring illatával liheg a hegyek kékje,
s a völgy zsombékos mélyén a párzó fürj csivog.
/Ford.: András László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése