Az élet múlik,
s én a lelkemig fázom
a magányban.
Néha még megpróbálom,
hogy lángot gyújtsak
magamnak
múltból és reményből.
De a láng gyorsan ellobban
s csak üszke marad.
Úgy kuporgok itt,
mint egy koldusasszony,
ki az erdőn szedett rőzse lángjai felett
melengeti dermedt ujjait.
De amint a tűz hamvad,
azt se bánná,
ha körülte
az egész erdő kigyullad,
s odaveszne maga is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése