Vad, júliusi délelőtt
csorog a kertre. Tüze rőt.
A fák, a bokrok - bús csapat -
szomjas-lihegve állanak.
A levelek most csüggeteg,
sovány, sóvár, beteg kezek.
Mint vak vitorla, úgy lebeg
egy pillangó a föld felett.
S az ájult, néma, rekkenő
sárga láz nő, nő, egyre nő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése