Más-másnak nyujtottunk kezet, szerelmem,
nem egyazon világban élt az álmunk,
más-másfelé nézdeltünk mind a ketten –
egymásra, mégis, vajon hogy találtunk?
Úgy száguldtunk ellenkező irányba,
mint testvérbolygók fenn az égi űrben,
kik eltaszítva, partot nem találva,
rohannak mindörökre száműzötten.
A porban bolygó, árva száműzöttek,
kikben a földi undor gyökeret ver,
az ellenszenvben újból egyesülnek,
szeretniök kell egymást – gyűlölettel!
/Ford.: Keszthelyi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése