Afanaszij Fet: Csodaillatos éj

Csodaillatos éj, csodamámoros éj,
epedő sziveken hatalom!
Fülelek, de a csend oly igézve beszél:
vele szótlanul én se bírom.

Kibomolt a nagy égbeli-kék odafönn,
aranyos tüzek égnek ölén,
s csak azért nyüzsög, izzik a csillagözön,
hogy a kertem elöntse a fény.

Ím, a hold is, ahogy les a fák taraján,
egyenest a szemembe ragyog! -
Odabent a liget sürü árnya során
csevegő vizű ér kanyarog.

S hol emígy, hol amúgy muzsikálgat az ár,
ahogyan susorogva dalol:
hol olyan andalító szavu, mint a gitár,
ha a húron a vágy szava szól,

hol, akár a világ, lobog és kesereg,
hogy az álmot a szivbe vigye -
s tovazizzen, akárcsak az ablaküveg,
ha kitárul az éjszaka mélyire...

/Ford.: Tellér Gyula/