2014. október 28., kedd

Avar Gyula: A fű és az ibolya



Tavasz volt. Zsendült a fű s remek zöldje pompásan ragyogott a napon, és a teméntelen fűszál közé szerényen bujt el az ibolya. Nem is lehetett látni.

A réten egy leányka játszott. Pillangót kergetett és így futás közben ahhoz a helyhez került, ahol a sok fűszál között az ibolya is szívta a jótékony nap melegét.

Mondják a fűszálak:

-      Velünk fog játszani a kislány.

S alig mondták ezt, arra futott a kislány, s lám, hirtelen megállt. Megérezte az ibolya illatát. Mindjárt megkereste, majd mellé ült s simogatta, becézgette. Sokáig játszott vele, majd leszakította és magával vitte.

Hej, elszomorodtak a fűszálak! Mondja az egyik, amelyik a legfiatalabb volt:

-      Annyian vagyunk s mégsem játszott velünk a kislány…

Felel neki egy öreg fűszál:

-      Hát ilyenek az emberek! Azt becsülik, amiből nagyon kevés van.

Elgondolkoztak ezen a fűszálak s mélyen hallgattak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5