A fekete asszony fejemet
lágyan keblére vonta.
Ó, a hajam mily szürke lett,
hol könnyével itatta.
Beteggé csókolt, szemem megvakult,
csókolt, míg béna lettem,
gerincemből itta vadul
velőmet révületben.
Testem most csak tetem, hová
szellemet börtönöztek –
cellájában néha feláll
s tombol, világot törne össze.
Eszméletlen sziszegett átkaid
legyet sem döntenek halálba.
Fogadd el sorsodat szelíd
imákban sírdogálva.
/Ford.: Görgey Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése