Ján Smrek: Oly különös

Oly különös, nyugton sem hagy,
különös, hogy mellettem vagy,
velem reggel s esti csöndben,
nyáridőben, télidőben:
jelen vagy, ha nyugszom, kelek,
te hevíted nézésemet,
hangom a hangodba átfolyt,
ujjongásom ujjongásod:
az én számon egész évben
a te szád virágzik szépen,
neked eskü az én nevem,
karod evező énnekem,
megremegtet búsulásod,
mosolyom a megváltásod,
téged sanyargat ínségem,
gyönyöröd édes méz nékem,
dicsőségem diadalod,
te se szólsz, ha én hallgatok,
az én versem a zenéd lett,
az én sorsom neked végzet,
ha a szívem bűnbe esett,
te azért csak kényezteted,
s szíved az én egyetlenem,
mert lányod a lányom leszen,
s fiad a fiam ekképp lesz,
szívünk egyet ezért érez.
Oly különös, csodaszép ez...

/Ford.: Garai Gábor/