Vészi Endre: Álomfejtő

Aki lát rőt tetőtüzet,
három veres garast fizet.
Aki lát egy szuvas fogat,
ahhoz a szú ellátogat.

Aki képzel kövér rétet,
átbujdossa a megyéket,
s akit az ág megvendégel,
árokba hull harminc évvel.

Zöld csontarccal jön a jövő,
pók a bánat, táncra-szökő.
Csillagot lát kis Mária,
szíve alatt szegény fia.

Épül, épül már az ország,
pirosodik halvány orcád,
fájdalmadat dalba oldod,
csak e honban leszel boldog.

Megálmodtam, megfejtettem,
öröm hirdetője lettem,
ezer tehén kinál tejet,
almon álmot, meleg helyet.

Anyám nélkül oly hideg volt,
sötét szemem két sötét folt.
S most, hogy itt a bizonyosság,
a Dél hevét szárnyak hozzák.

Nagy tűz lobog, nagy víz zizeg,
megnemzettem gyermekimet,
s élhetek bár messzi bolygón,
dicsér engem majd utódom.

Dicsér szóval, hős szerszámmal,
értelemmel int utánam,
int utánam elvem, eszmém,
boszorkánytűz szelíd estén.

Kohót láttam, láng született,
kovács voltam, bajszom eredt,
üllőmön a dacos bánat
vetett lázadó szikrákat.

Szőlőbogyót visel a hold,
szép fülének dús éke volt,
s úgy ment le a domboldalon,
hogy a szivem sajgott nagyon.

Ebből látom, abból látom,
hej, növekszik a világom.
Lágy meleggé olvad lázam.
Épül, épül már a házam.

Épül házam, épül házad,
sárba hull majd a gyalázat,
szegény! Épül erősséged,
fia vagy az öröklétnek.