Zöld lángra gyújt majd a vidék
s a sűrű ködök szövetét
a reggel kése tépi szét.
Ó, látod, miként fekszem itt,
lesem az álom kebleit,
pedig tudom, hogy nem segít.
A karcsu fűzfák hajlanak,
s a víz alatt a kék halak
az álmaimba siklanak.
Álmomban halak, angyalok...
Fülemben csöndes kardalok,
révedező és jó vagyok.
Jöjjetek tavasz lángjai,
a légben fények ágyai,
madarak mennyországai.
E táj, e révület betölt,
a Nap, mint madáranya száll
s a héjjas bánatból kikölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése