Itt állok megint a hidon,
mint egykor: s ahogy annyi éve,
kísértetként, álmatagon
nézek a Néva gyors vizébe.
Csillagtalan, kék ég mereng:
sápadt bűbáj borult a tájra:
csak az alvó Néván dereng
a hold áramló ragyogása.
Álmodom? Élek? S te mi vagy?!
Lehet hát látnunk, újraélnünk,
amit ugyane hold alatt
veled néztem, amikor éltünk?
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése