A bokrokon,
mint napsütésbe járva
árnyék követ: Az ezüstös fűbe
hulló sötét fejünk a hold sugára
talányos fénnyel szegi be.
Megállok. Látom búcsúpillantásod,
de szívemre a sír hidege csap -
rejtelmes-csüggedt, sápadt arcu másod
oly idegen a sápadt hold alatt.
/Ford: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése