Szóltam a madárhoz: tájain
a zaklató végtelennek
merre röpítetted vágyaim?
Azt felelte: mennybe mentek!
Szóltam a habokhoz: tenger-leány,
fény s árny változó szeszélye,
eltemetted bánatom talán?
Azt felelte: el, a mélybe!
Szóltam a szélhez: bár méla vagy,
megfogsz mindent, eliramlón,
s múltam terhe ugyan hol maradt?
Azt felelte: kint a parton.
Szabad vagy megint s boldog nagyon,
szólt a lebukó parázs nap -
Nem - mondtam -, magammal vonszolom
bilincseit rab hazámnak.
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése