Norvég népmese: Hegymegi Langamud

Langamud együgyű ember volt, de jólelkű, felesége nagyon szerette, és mivel a hegyeken túl volt a tanyája, Hegymegi Langamudnak hítták a környéken. Békességben, jó egyetértésben éltek. Egyszer azt mondja az asszony: - Gondoltam egyet, édes uram. Minek nekünk két tehén? Hajtsd be a riskát a városba, add el.

Az ember úgy tett, amint a felesége mondta, de hiába álldogált a vásárban óraszámra, aznap senki se akart tehenet venni. "Sebaj - gondolta -, hazahajtom!" Ballag a mezei ösvényen a tehénke mögött, egyszer csak szembejön vele egy lovasember, megtetszik neki a tehén.

- Hallod-e, jóember, nem cserélnénk? - kérdi. Langamud elcseréli a riskát a lóért. Odébb egy kecskés ember szólítja meg: - Nem cserélnél velem? Jól tejel a kecském. - Miért ne? - mondja Langamud, és fütyörészve hajtja a kecskét felfelé a domboldalon. Alig megy egy darabon, találkozik egy öregasszonnyal, aki tyúkot visz a kosarában. - Hallod-e, Hegymegi Langamud - mondja neki -, nem adod ide a kecskét ezért a jó tojós tyúkért? - Langamud rááll, fogja a kosarat, és ballag tovább.

De közben dél lett, forrón süt a nap, ő meg egy falatot sem evett, egy kortyot se ivott kora hajnal óta. "Itt fordulok fel éhen-szomjan - gondolja -, ha valami kis pénzhez nem jutok, hogy betérhessek egy kocsmába." Szerfelett megörül, mikor egy asszony tizenkét garast kínál neki a tyúkjáért. Betér a kocsmába, iszik, eszik, egy garas se marad.

Most már frissen emelgeti a lábát, közeledik a házikójához: A szomszéd tudakolja mennyiért kelt el a tehén. Langamud meg elbeszéli, hogy és mint történt a tehéneladás.

- No, a feleséged majd ellátja a bajodat! - mondja a szomszéd.

- Az én feleségem nem olyan asszony - ingatja fejét Langamud.

- Fogadok, seprűvel zavar ki a házból! - erősködik a szomszéd.

- Állom a fogadást! - feleli Langamud nyugodtan. - Száz aranyam van a ládafiában: ha a feleségem csak egy szóval is megszid, tied a száz arany. De ha nem, te fizetsz nekem ugyanannyit.

A szomszéd nevet, és a tenyerébe csap, aztán elkíséri. Az ablak alá áll, hogy hallja mit beszélnek a szobában.

- Csakhogy megjöttél, édes uram! - köszönti az asszony a gazdát, és tudakolja, mennyit kapott a riskáért.

- Hát az úgy volt, feleség, hogy a vásárban senkinek se kellett ma tehén, gondoltam, hazahajtom. De útközben elcseréltem egy lóért.

- Okosan tetted, megyek is, beállítom a lovat az istállóba.

- Jó, de nincs ló, mert aztán elcseréltem egy kecskéért.

- Azt jól tetted. Megyek, megetetem a kecskénket.

- Ne siess, nincs kecske - tartóztatja az ura -, később elcseréltem egy tojós tyúkért, a tyúkot meg eladtam tizenkét garasért, mert különben felfordultam volna éhen.

- Nem baj, édes uram, csak többet ér nekem a te életed, mint az a pénz! - így az asszony.

A szomszéd odakinn minden szót hall, kénytelen-kelletlen hazaballag, elhozza a száz aranyat, és leszámlálja az asztalra Langamud gazdának.

/Átdolgozta: Beke Margit/