Míg érte epedtem, s láng gyúlt a szivemben,
bókoltam is, édes volt az idill,
ám végre, kinomban, vesztemre kimondtam:
„Légy a feleségem, Shelah O’Neil!”
Megvolt lakodalmunk, vágyam hamar elhunyt,
s húztam az igát, mit a marha se bir.
A nyelve! Az ökle! Elmentem örökre.
Ír-whisky, agyő! Agyő, Shelah O’Neil!
Éljek nyomorultan? Inkább bevonultam
Frigyes seregébe, hol élte vidám
a közkatonának: már nem macerálhat,
csak bombaalakban drága Shelah-m.
Ott jártam a harcban, golyózivatarban,
hol egy napon ezreket elnyel a sír,
de nincs e veszélyes mezőn olyan éles
kard, mint a te nyelved, Shelah O’Neil.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése