Válnunk kell, szülöttem vidék,
s fájó szivemben jóslat ég:
pályám bármerre is halad,
s bármikor zárja utamat,
ha van hely, mely még egyre köt,
mikor már végóránk ütött,
vissza csakis feléd vetem
vágyakozó tekintetem.
A nap is, ha leáldozik,
eljutván messzi nyugatig,
egy sugárral el nem köszön
a völgytől, de becézgetőn
süti a drága lombokat,
hol szülte őt a pirkadat.
/Ford.: Szegő György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése