2015. január 2., péntek

Heinrich Heine: Mint a hold...


Mint a hold, ha átnyomul a
felhők sűrű függönyén,
úgy ragyog sötét időkből
egy világos kép felém.

Lent a Rajna, az utasnép
mind a fedélzetre jött:
szálltunk az alkonyfényben izzó,
nyárizöld partok között.

Elmerengve, egy igéző
hölgy lábánál ültem én:
játszott halvány, kedves arcán
az aranyrőt nyári fény.

Lantok pengtek, szólt a nóta.
Mily varázsos pillanat!
Egyre kékebb lett a mennybolt,
és a lelkünk tágasabb.

Várak, ormok, rétek, erdők,
mint mesékben, úsztak ott,
és ez mind a bájos asszony
szép szemében csillogott.


/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5