Úgy lettem volna boldog,
ha velem vagy szüntelenül:
neked sok volt a dolgod,
s otthagytál egyedül.
Mondtam, hogy a szívem érted
ég, s nem kíván soha mást,
s bókra hajlítva a térded,
kacagtad e vallomást.
S hogy meddő szenvedélyem
a végső kínba lovaljad,
búcsúcsókját kevélyen
megtagadta az ajkad.
No, de magamat e bajban
nem lövöm mégsem agyon!
Velem ilyesmi hajdan
megesett már, angyalom.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése