Aranykalászoknak áldott,
puha ágya,
eke nyomán omló, barna
földhasáb,
zengő csalitoknak puha
televénye,
szemem simogatva tekint
le terád.
Meleg, puha álom
tebenned az élet,
zúghatnak feletted
fagyos viharok,
magadhoz öleled tavasszal
a rétet,
s virágba szökkented az
elhullt magot.
De jó rajtad s benned az
élet, az álom,
belőled fakadni, hozzád
visszatérni.
Alkonyok alkonyán
lehullani lassan,
ezer reménységgel egy
kis helyet kérni.
/Forrás: F. I., Tarka
rét/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése