2015. március 22., vasárnap

Szamosközy István nyomán: Csanád ostroma



Mehmed basa igazi török hadvezér volt, mindig cselvetésen, ravaszkodáson járt az esze. Hanem egyszer megjárta: Lugosi Ferenc, Csanád várkapitánya túljárt az eszén.

Csanád városa mellett átkelőrév volt a Maroson, ezért a basa mindenáron el akarta foglalni. Tudták már a kémektől, hogy Csanádot sem a természet, sem magas fal nem védelmezi. De azt még nem tudta, milyen vitéz katonák és milyen okos parasztok védelmezik a várat.

Amikor Lugosi Ferenc várkapitány meghallotta, hogy jön a török, mindent előkészített, hogy jól fogadja az ellenséget. Felállította az őrségeket, az ágyúkat pedig tüzelőállásba vontatta. Csak kétszáz katonája volt, ezek is újonc parasztkatonák, mégsem hátrált meg. Az újoncokkal mindennap fegyvergyakorlatot tartott, a várba menekült parasztokat pedig segítő szolgálatra tanította.

Amikor mindent előkészített, várta a tengernyi ellenséget.

Olyan is volt a török hadsereg, mint a tenger, valósággal körülfolyta a várost. Mehmed basa erre-arra vonultatta a nagy sereget, abban bízott, hogy a magyarok megriadnak ettől a tenger néptől, és feladják a várat meg a várost. De ugyan elszámította magát, nem tudta megijeszteni a magyarokat.

Jól tudta Lugosi, hogy győzelemre nincs reménye, de legalább a lombját meg akarta tépdesni annak a hatalmas fának, melyet gyökerestül ki nem dönthetett.

A basa fenyegetéssel kezdte, fenyegetőzött ezzel is, azzal is, mert először azt hitte, talán megrémülnek a magyarok, és mégis feladják a várat puskalövés nélkül.

Amikor látta, hogy a fenyegetésnek nincs foganatja, ostromállványokat építtetett, és erre felhúzatta a faltörő ágyúkat. A nagy ágyúk sok kárt tettek: rombolták a falakat, elpusztították a házakat, betörték az ajtókat és az ablakokat.

Amikor az ágyúgolyók a falakat lerombolták, a törökök rohamra indultak. Százával, ezrével indultak támadásra, de bizony véres fejjel futottak vissza a vár alól. A maroknyi őrség olyan vitézül harcolt, hogy a török nem tudott betörni a városba.

Hét napig folyt ezután az ostrom. Hullott a török, mint a falevél, de ha egy elesett, száz másik állt a helyébe. Nem úgy a magyaroknál, mert Lugosinak nem volt tartalék csapata.

A hetedik napon a várkapitány összehívta a katonákat, össze a várba menekült parasztokat, és így szólt hozzájuk:

- Vitéz bajtársaim s ti derék parasztemberek! Büszke vagyok rátok, mert megtettétek, amit a becsület parancsol. Most azt kérdezitek tőlem, mi lesz ezután. Erre a kérdésre úgy felelek, ahogy katonához illik: holnap elsütjük minden ágyúnkat, kirohanunk, és fegyverrel a kezünkben halunk meg. De ez a katona szava, s itt mások is vannak. Ám szóljon közületek bárki, és fogadjuk meg a legokosabb tanácsot.

Tetszett a vitézeknek, de még inkább a parasztoknak, hogy a várparancsnok tőlük kér tanácsot. Egy darabig senki se mert szólni, aztán előlépett egy öreg parasztember, és így kezdte a szót:

- Már nagy tisztesség nekünk, hogy a várkapitány úr hallgat a szavunkra. Én csak azt mondom, kár addig meghalni, amíg élni is lehet. Mi, öregek már meghalhatunk, de néhány fiatalt, aki törökül is beszél, öltöztessük fel az elesett törökök ruhájába, vegyüljenek el a törökök között, úgy talán megmaradnak. Teszem azt, a várkapitány úrért is kár lenne, aztán meg úgy beszéli a török nyelvet, mint egy basa vagy bég.

Azt mondta erre a kapitány:

- Vitézek, én titeket soha el nem hagylak. Tudok én törökül, álruha is van elég, de az ilyen menekülést a katonai becsület meg nem engedi. Erről többet szó ne essék!

Azt mondja erre egy másik öreg:

- Megértjük mi a várkapitány urat, hogyne értenénk meg. De ugyan miért halna meg annyi ember életének virágjában? Inkább szökjünk meg innen éjjel, a török most nem lát éjszaka, mert nincsen holdvilág.

De már erre éljent kiáltott az egész legénység, a várkapitánynak is tetszett a tanács.

Mindjárt hozzá is fogtak az előkészületekhez. Az ágyúkat természetesen megtöltötték lőporral, kénnel és mindegyikhez hosszú gyújtózsinórt erősítettek. A lovak lábát ronggyal bekötötték, hogy ne dobogjanak a patájukkal, kémlelőket küldtek előre, s mikor egészen besötétedett, útnak indultak. Amikor a török táborhoz érkeztek, egyszerre iszonyú dördülés hallatszott, akkor robbantották fel a gyújtózsinórok az ágyúkat. A törökök azt hitték, hogy a magyarok éjszakai támadásra készülnek, ezért fegyveresen a város alá vonultak. Hajnalig őrizték az üres várost. Amikor megvirradt, észrevették a törökök, hogy a magyarok elhagyták Csanádot, ami féltőjük volt, elvitték vagy megsemmisítették.

A basa haragjában üldözni akarta Lugosi csapatát, de az már messze járt, elérte Lippát, és onnan Erdélybe vonult.


/Szerző: Lengyel Dénes/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5