Egyszer a kakas
vendégségbe hívta a kaméleont. Meg is érkezett a vendég csodás színben
pompázva. Alighogy asztalhoz ültek, a kaméleon színt váltott, és még csodásabb
ünneplőben díszelgett. Aztán ebéd után megint új ruhát öltött.
Búcsúzásnál -
ahogy illik - meghívta a kakast, legközelebb tegye tiszteletét a házánál.
Készülődött is a
kakas a vendégségbe, de egyre csak azon törte a fejét, hogyan válthatna ő is
ruhát. Hiszen nem akart alább maradni a kaméleonnál.
- Megvan -
örvendezett végül a hiú tarajos, és boldogan futott a kaméleonhoz.
Alighogy belépett,
az oktondi kakas kihúzkodta Bal szárnya összes tollát. Amikor asztalhoz
telepedtek, kitépdeste a jobb szárnya tollait is. Búcsúzáskor pedig
megkopasztotta a hasát és a hátát.
Nagy büszkén
lépdelt hazafelé. Lám, ő is van olyan híres gavallér, mint a kaméleon. Igen ám,
de leszállt az este, hűvösre fordult az idő. A meztelen kakas vacogott, csak
úgy csattogott a csőre szegénynek. Sajnálta már a meleg tollruháját. Csak
reggelig bírja ki, fogadkozott, soha többé nem versenyez senkivel. Azt se
bánja, ha mindig egy ruhában kell járnia.
/Ford.: Dornbach
Mária/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése