Csuka Zoltán: Anyámnak

A mélyből küldöm hozzád ezt a verset,

A régi-régi tartozást, anyám,

Úgy kiáltok most, mint gyermekkoromban

Sírtam feléd egy süket éjszakán.

Lidérces álomból riadtam akkor,

S nem találtam mást, csak csupasz falat,

S zokogtam félve, míg meg nem hallottam

Csitító, hívó, kedves hangodat.

Anyám te szültél engem, kínban és vérben,

S ebből fakad az öröm, szeretet,

Ebből a hit is, mellyel átöleltem,

S magamhoz vontam az embereket.

Örömnek s kínnak tarka szőttesében

Gyorsan peregnek múló napjaink,

De jaj, kinek magányos börtönében

Csupán az elmúlás árnyéka int.

De hangod szól, s az életet jelenti,

S mint egykor, ama süket éjszakán,

Kitárt karokkal most e szakadékból

Feléd fordulok, én szülő anyám.

Köszönöm néked sok-sok szenvedésed,

A keserűen édes életet

És azt, hogy itt is tündöklik fölöttem

Az el nem múló, örök szeretet.