Jaj annak, aki egyedül marad!
A villámtépte kormosodvú fán
Nem vernek fészket boldog madarak.
Egy ága még fölnyúl a semmibe,
De csak haragos, búgó darazsak
Gyűjtik vad mézük üszkös sebeibe.
Jaj annak, aki egyedül marad!
Üres odvakat őriz s titkos sírását
Nem hallják, csak vén szarvasbogarak.
Új viharokhoz többé nincs köze,
Tompán sóhajt, ha mellbecsapja a
Kölyök szelek érdes, hűvös keze.
S végsőt recsegve, mint hasadt faág,
Melynek aszott lombja barnán csörög,
A porba ejti fájó homlokát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése