A földre gonosz este költözött,
Ideges nyugtalanság hánytorog,
Kóbor szél verdes ablakom mögött,
Zörget az ajtón, mint a vándorok.
De én sose eresztem be ide,
Ajtóm jól rázárom...Riadt vagyok,
Szörnyen vágyom valamire.
Esti csendben e tájra gondolok,
Felszántott dombot látok, földeket,
Vastag falú, ácsolt faházakat,
És nemzedékeket: az emberek
Feltörnek: magasabbra hágjanak!
Emlékszem nyaruk sűrű aranyára,
A májusi holdas-bőséges éjre,
S a mezőkre: beértek aratásra:
Teremtő szenvedésre.
Esti árnyakban létük árnya reszket,
És minden moccanásnak tiszta értelme van,
Érzem, hogy újra megszületnek,
Újjászületnek általam.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése