Volt
egyszer egy király, annak olyan csodálatos kút állott az udvarában, amelyik
mindég telis-tele volt édes tejjel.
Hát egy
reggel jelentik a királynak, hogy egy csepp tej sincs a kútban, az éjjel mind
elapadt, vagy valaki kiitta. Megharagudott a király, meghagyta a szolgáinak,
hogy lessék meg az éjszaka, hová lett a tej. A szolgák vigyáztak is, de amint
éjfélt ütött az óra bizony elaludt valamennyi. Nem is volt reggelre a kútban
egy csepp tej se, pedig napközben mindég szinültig megtelt.
Akkor a
király egész akó szilvapálinkát öntetett a kút tejébe. Aki kiissza bizony
elalszik tőle. Jól is tette, mert ahogy reggel odamentek a kúthoz, hát egy
óriás fekszik mellette s még akkor is horkolt a megivott pálinkától. A király
bezáratta az óriást a vastoronyba. Nem is itta ki többet a kútból a tejet.
Hanem
egyszer a kis királyfi labdája berepült a torony ablakán, és az óriás azt
mondta, csak úgy adja vissza, ha a királyfi kiengedi a toronyból. A királyfi ki
is engedte, az óriás meg adott neki egy aranyvesszőt. Azt mondta, hogy amikor
felnő, azt a vesszőt dobja a kútba, a többit meglátja.
Felnőtt
a királyfi, egyszer eszébe jutott az aranyvessző. Bedobja a kútba, hát
egyszeribe eltünt a tej belőle, a királyfi szépen leereszkedett, gyönyörű
virágos mezőre ért, a mezőn kis házacska állott, ebben lakott a legszebb leány.
De bizony a legcsúfabb boszorkány őrizte. Hanem akkor éppen aludt. A királyfi
fölkapta a szép lányt, futott vele fölfelé, de megcsendült ám valamennyi virág,
amerre elfutottak. Felébredt a boszorka, az is szaladt utánuk. Hanem a királyfi
gyorsabban futott. Hamar fölkapaszkodott a veder kötelén, ahogy fölértek,
egyszeribe megtelt tejjel a kút, a boszorkány beléfulladt.
A
királyfi hazavitte a szép leányt, feleségül vette és bizony boldogan éltek
halálig. Az óriást egyik sem látta többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése