Édesen csorran a nyár el a tájon,
mint cukordinnye, mézes a fény,
semmi se moccan, most nincs, ami
fájjon,
duzzad az élet a föld kebelén.
Lány megy az úton, a válla kigyullad,
pattan a lángja, s a rét peremén,
míg kaszája a rendbe befullad,
lobbanó szemmel áll s ég a legény.
Mintha az élet most újra születne,
s percnyi se lenne mögötte a múlt,
s szállva is állna, keringve örökre
csillag, mely égve az égbe kihullt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése