Palágyi Lajos: Álom

Álmodom, hogy halva fekszem,
Sűrű éj szemem körűl
És mellettem sápadt arczczal
Jó anyám ül egyedűl.

Ráborúl hideg szivemre,
Átfog némán, reszketőn.
Megölelném, átkarolnám
Ah, de nincs, de nincs erőm!

Hosszan, hosszan rámtekint és
Tört szemében köny ragyog -
Lecsókolnám forró könnyét,
De hideg tetem vagyok.

Szól én hozzám gyönge hangon,
Szava zokogásba vész.
Válaszolnék, vigasztalnám,
Ah, de ajkam oly nehéz!

Könnyeinek forró árja
Dermedt keblemre hull,
Égetően, lángolóan
Mélyen szivemig nyomúl.

Ekkor, ekkor nem birom már,
Lerázom bilincsemet,
Felnyitom szemem pilláit, -
Halva bár, felébredek.