Paul Verlaine: Nevermore

Emlék, emlék, miért kisérsz? Elszállt a lomha,
bús égen át rigónk az ősz elől bolyongva,
s nyilazta monoton fényét a nap korongja
Kószáltunk álmatag, kettesben,ő meg én,

röpült hajunk s szivünk a nyárutó szelén,
s szép arcát hirtelen fordítva énfelém:
„Mi volt legszebb napod?” – zenélt a hang üdén,

a csengő, tiszta hang, mint édes angyalének.
Titkos, meghitt mosoly felelt tekintetének,
s hajoltam fehér kezére, hű lovag.

-Ó, illatod be dús, első tavasz virága!
S hogy zengenek bűvösen az elsuhant szavak,
az első halk igen, amit kimond a drága.

/Ford.: Szegzárdy-Csengery József/